2013. május 24., péntek

Poland - day 2



Ezt a napot eredetileg 2 részesre terveztem, mert ez volt a leghosszabb és ezen a napon készült a legtöbb kép, de olyan jól esik egybe nézegetni a képeket, engem teljesen visszarepítenek a napos Lengyelországba, remélem, nektek is átjön a hangulat :) Már este Adrival megbeszéltük, hogy mi bizony nem fürdünk, jó az út porában hemperegni és majd csak reggel fogunk nyugisan amikor még mindenki alszik. Elkészülődtünk, jó volt, hogy nem kellett sietni és amíg mindenki az előző napi utazást pihente ki, mi elindultunk és megpróbáltuk a lehetetlent; nyitott boltot találni Pünkösd vasárnap! Végül szerencsével jártunk és az egyik idegen szobatársunk "elvezetett" minket a kajaforráshoz :D Plusz jó dolog volt, hogy akkor reggel még nyoma sem volt a hatalmas rendezvénynek, amibe jól be is keveredtünk a kis gurulós bőröndünkkel később. Rengeteg embert képzeljetek el zászlókkal, keresztekkel. Reggeli után gyönyörködtünk az óvárosban, már akkor elkezdtünk szemezni a csavaros fagyival és lázasan kattogtattuk a fényképezőket. Hihetetlen itt milyen szép színesek a házikók, pont beszéltük, hogy néha itthon is jól néznének ki outfit fotók hátterének :D Délután elhagytuk az óvárost és a belvárosba indultunk, bár megegyeztünk, hogy ez senkinek sem tetszett annyira, kivéve a felhőkarcolókat. Mivel itt nem volt olyan sok látnivaló, hamar a mellett döntöttünk, hogy szerezzünk valamit enni és inni, üljünk ki egy parkba és csak pihenjünk. Utolsó erőnkkel ezután még elmentünk a Visztulához, ami messzebb volt, mint gondoltuk, de megérte elgyalogolni :) Ez is mint még sok minden más annyira hasonlított Szegedhez, épp meg is jegyeztük, hogy ha nem tudnánk, hogy külföldön vagyunk, Magyarországnak is elmenne a hely :) A nap végén vonatra ültünk és elindultunk igazi úti célunk felé Lublinba, hogy megnézzük, hol töltötte Rencsi az elmút 3 hónapot!

I originally planned this post to have 2 parts since this was the longest day with the most pictures, but it just feels right to have all the pictures together. They really bring me back to the sunny Poland and I hope you get the feeling of our trip too! :) We made a pact with Adri that we won't take a shower at night and that we will do it in the morning when everyone is still sleeping. It was so nice to do it in the morning with no hurry and after we were done we went into town to try the impossible; find and open shop on Pentecost Sunday. Eventually we got lucky and found the food-source! The other upside of getting up early was that there was no sign of the huge event at that time, that took place later that day with lots of people with flags. We hit the old town after breakfast, got to know the local ice cream and took many many pictures. It's amazing how colourful the houses are, we even thought that they would work as perfect backgrounds to our outfit pictures back home! :D After lunch we left for downtown but we all agreed it wasn't as nice as the old town but the skyscrapers were amazing. Since there wasn't much to see we decided to grab some food and drinks and sit in the park. Later on we gathered all our strength and walked to the river which was further away as we thought but it was worth it to go :) The banks looked like Szeged as many other things in Poland and we agreed that if we wouldn't know that we are abroad we could easily mistake the surroundings for Hungary :) At the end of the day we hopped on a train towards our final destination Lublin to see where Rencsi have spent the last 3 months.












































Poland - day 1


Kisebb kihagyás után megint itt vagyok! Valami végkimerülés-félébe szenvedtem, az elmúlt napokban csak alvásra volt szükségem, úgyhogy nem bírtam olyan fürge lenni, mint kedvenc Adri barátnőm, aki már két részletet is megosztott veletek a Lengyel kalandunkból. Mivel nála már sok mindent megtudhattatok, nem untatok senkit a részletekkel csak egy kis emlékeztetők írok :) 18-án szombaton indultunk MAJDNEM zökkenőmentesen. Rengeteg időnk volt a reptéren úgyhogy a legtöbb kép itt készült. Varsóba érve bebuszoztunk a belvárosba, ahol már Rencsi várt minket :)) Amint lepakoltunk a nagyon cuki mesebeli szállásunkra és konstatáltuk, hogy idegenekkel fogunk együtt aludni, elindultunk, hogy ha már Lengyelországban vagyunk, igyunk egy sört! Fáradtak voltunk, nem maradtunk túl sokáig, de a kirándulás alaphangulatát mindenképpen megadta :) Alig vártuk, hogy végre szétnézhessünk másnap az óvárosban, főleg, hogy itthon nem nagyon találni ilyet :)

I'm back again after a short break! I've been feeling so tired in the last few days that all I needed was sleep, that's why I wasn't as fast as my favourite Adri who already shared 2 posts about our Polish trip. Since you're able to read a lot about the trip on her blog I don't want to bore you and I will only write a short reminder :) We started our journey on 18th and everything went ALMOST perfect. We had tons of time at the airport so most of the pictures are from here. As soon as we arrived in Warsaw we took a bus into town where Rencsi was already waiting for us :)) As soon as we put our luggage into our oh so cute fairytale like hostel we hit the town for some beer. We were pretty tired and didn't stay too long but this certainly gave the trip the good mood we spent it in :) We couldn't wait to wonder around the old town the next day since you can't really find such thing in Hungary :)














 Még a mai nap folyamán hozom a második részt! :)
I'm coming back with the second part later today! :)